Muszáj volt kettévennem ezt a blokkot, túl sok az írnivalóm :)
Bécs-Dubai
időben: 5.30 perc repülés
.. és hozzá kell tennem, késett 40 percet az indulással. Elkezdett esni a hó és le kellett tisztítani a szárnyakat.
Egy horvát néni mellett ültem, aki amúgy Melbourne-ben lakik és nagyon aranyos volt, mindig magyarázta, mikor mi történik, mert én a 40 perces késés alatt (ide-oda gurulgattunk) végig azt hittem, hogy mindjárt felszállunk, és szétkapartam a karfát kb.
Maga a felszállás csak meglepő volt, rossz nem, a gyomor-liftezést éreztem már a vitorlázó repcsiben is. Annyira idegesített a tudat, hogy egy baromi vasdarab van a LEVEGŐBEN, az információk alapján cirka 10 km magasságban, hogy megittam egy deci vizet összesen az egész út alatt, és megettem egy kis zsömlécskét, és ennyi. Ja, és volt egy magyar steward, ő adta át az ajándékot, amit a repjegyet intéző ügynök küldött nekem az első repülésem alkalmából :) Egy Elizabeth-torta volt, szép fadobozban (mint amilyenben a Sachert kaptuk anno, Apa!) aztán visszavitte nekem a hűtőbe, ne legyen baja. Mivel tényleg nem tudtam volna enni belőle..
Roppant cukik voltak amúgy az utastársak: a légvonalban mellettem ülő arab fickó annyira bájosan szipogta végig az utat, legszivesebben kifújattam volna vele az orrát..
A korábban (bécsi becsekkolásnál) említett ázsiai kiskölykök meg a következő sorban ültek az arabok mögött, mondanom sem kell, hogy végigÜVÖLTÖTTE az utat az egyik (bezzeg a 10 hónapos magyar kisfiú teliszájjal vigyorgott amikor épp nem aludt) de izomból torkaszakadtából hisztériázott, még akkor is mikor evett. Vagy egy órát aludt hála az égnek.. Mielőtt kihozták a vacsorát, azzal még megörvendeztetett mindenkit, hogy hányt egy jó nagyot. :) Én szerencsére a légkonditól náthás vagyok, úgyhogy nem éreztem, de elég volt a körülöttem ülők arcát látni.. Kedveltük őket, na.
Azthittem már sosem érünk oda Dubai-ba, a leszállásra a néni azt mondta, hogy "perfect landing", olyan simán érkeztünk le, szinte alig döccent. :) Fél óra alatt (!) bebuszoztak minket a terminálhoz, ahol várt rám a sárga pólós "marhaba" - segített elnavigálni az átszállásomhoz. Akkora az a reptér, hogy az elképesztő. Csupa acél és üveg kívül, belül meg annyi üzlet és ember van, hogy keskenynek hat, és nagyon zsúfoltnak. A net meg le volt védve ilyen regisztrálós-módira, nem tudom, mások hogy csinálták, hogy használták, én inkább hagytam.
Dubai-Bangkok:
kb. 5, 5 óra ez is.
Ezen a gépen egy anyuka és a kislánya mellett ültem. A nő libanoni, amúgy Sydney-ben laknak. A kislánynak elképesztő göndör fekete derékigérő töménytelenmennyiségű haja volt, egyfolytában bámultam volna legszivesebben (mint a Tiéd Bongyi, de durvább! ) és nagyon kis aranyos volt, sokat beszéltünk :)
kb. 5, 5 óra ez is.
Ezen a gépen egy anyuka és a kislánya mellett ültem. A nő libanoni, amúgy Sydney-ben laknak. A kislánynak elképesztő göndör fekete derékigérő töménytelenmennyiségű haja volt, egyfolytában bámultam volna legszivesebben (mint a Tiéd Bongyi, de durvább! ) és nagyon kis aranyos volt, sokat beszéltünk :)
Merthogy fecsegtem, mindenkivel.
--eddig jutottam, elfogyott az idő, de visszatértem! --
Innen kezdve eléggé összefolytak a repülőutak, ültem órákig, aztán felálltam-leszálltam-átvilágítottak-beszállókapu-visszaültem és kezdődött előlről.
Néztem filmet hármat is - mindet félbehagytam - hallgattam zenét, eszegettem, próbáltam aludni, de ez leginkább csak kínlódás volt. Mivel a folyosó szélén ültem, kb négy méterrel a mosdófülke előtt, állandóan mindenki úgy ment el mellettem, hogy lökdösött, vagy a mögöttem ülők szálltak ki az ülésből úgy, hogy az én fotelembe kapaszkodtak.. szóval nem aludtam sokat :)
Bangkokból speciel már csak arra emlékszem, hogy ugyanolyan acél-üveg monstrum, mint Dubai, csak jóformán üres... és hogy mindenkivel kötekedtek az átvilágításnál, kivéve velem, és hogy utána mikor felszálltunk végre és elindultunk Sydney-be, ettem egy jót: valami tengeri bigyós saláta volt előételkének, sok polipkarral és szerintem még tengericsillag is volt benne - na ezt nem ettem meg, csak kipecáztam alóla a salátát, aztán volt valami sült tengeri hal, pici vajas öntettel, petrezselymes krumplikockákkal és párolt zöldségekkel, fú ez aztán nagyon jó volt, gyorsan befaltam azt a pici adagot :) mondjuk így is jól lakott vele a mazsolányi gyomrom. Desszertnek meg valami csokis körtés sütiféle volt, ezt kihagytam.
Mire végre a 9 óra repülés után elértünk Sydney közelébe, kikukkantottam és láttam, hogy kel fel a Nap. Sokkal jobb napfényben repülni, mint éjjel. Ekkor hozták a jó kis reggelit, narancslét, pár kocka gyümit (ananász, mango, szőlő) és croissant-t.
Kukkoltam végig a repülő hasán lévő kamerából a tájat, állati sok volt a fa, de amikor végre aranyos módon arrébbhúzódtak, hogy ki tudjak nézelődni, a látvány egyszerűen elképesztő volt. Mintha valami dzsungel felett repültünk volna :) Sajna Sydney-ből magából semmit sem láttam. Azthiszem. (?) Viszont meleg volt és az ablakon át láttam pálmafákat, ez is valami?
Ez a megálló ment a legsimábban, követtem a két repülő óta velem utazókat a következő kapuhoz :D az átvilágításnál meg kérdezgettem a nénit (volt már 60, szóval néni) az utas beléptető kártyáról (ez kell az Ausztráliába lépőknek, mint kiderült tök feleslegesen töltöttem ki) és kb. öt perce makogtam neki, mire aztmondja: maga magyar? :D:D:D:D kész voltam, felsoroltam hirtelen vagy 15 szentet és hozzátartozóikat. :D - tuti a jó benyomás, értitek.. annyira ledöbbentem, hogy na. Aztán végülis utamra bocsájtott :) gyors átvilágítás, aztán nyomás a többiek után.
és ugyan elfelejtették érthetően bemondani, hogy mikor kezdjük meg a beszállást, és itt nem is bontották ülés-zónákra, mégis bejutottam időben, hála az arcmemóriámnak.
Kezdtem nagyon izgulni, mert a következő megállóm már Új-Zéland vooolt! Mivel a nőci meg a gyerkőc leszálltak, új utasok jöttek, egy elég öreg néni szörnyen remegő jobb kézzel (statikus tremor, drága kolleginák) és egy másik kevésbé idős, de ő meg testes volt. Na elfértem végülis :)
Jól megkérdeztem, hogy csak Christchurch-ig repülnek-e, gondoltam hátha jönnek utána is velem, és lesz aki kísérget, de nem volt szerencsém. Viszont kiderült, hogy az idős néni férje magyar, aki '49-ben menekült az országból, aztán elújságolta később azt is, hogy tud két csúnya szót magyarul, mert mikor a férje főz és valami balul sül ki, akkor ergya mód káromkodik :D ezen olyan jót szórakozott a néni, hogy potyogtak a könnyeim a röhögéstől nekem is :D és csomót cseverésztünk a melómról, meg a városról ahova jövök, merthogy itt van a volt felesége a férjnek (értitek?) és milyen jó, meg milyen hideg, meg...
Szóval a 2,5 órát eldumáltuk rendesen. És segítettek kitölteni az Új-Zélandra beléptető utaskártyát, vagy mit, ezen be kell vallani, viszek-e be és ha igen, milyen motyót viszek be az országba.
És befaltam a marhahúst ebédre. És ráksaláta volt az előétel.. megint tengeri herkentyű..
A hölgyek is próbáltak kilátást engedni az ablakon, de hiába, tök nagy felhők voltak a gép környékén, úgyhogy semmit nem láttam. Christchurch-be amint landoltunk, motyogtam egy nagy köszönöm-öt a gépnek, amiért épségben elhozott idáig :) Babona.
Kiszállásnál megkértem a stewardess-t, hozza ki a tortám a hűtőből.. hiába volt, hogy minden egyes csapatváltásnál megkértem őket többször, hogy szóljanak a következőknek, hogy az az ÉN tortám, és nem véletlen, Sydney-csapat elfelejtett szólni a christchurchinek, így fogták és kipakolták a hűtőt felszállás előtt... úgyhogy még jó, hogy lefotóztam az ajándékom, mert többet látni nem fogom, és megkóstolni sem volt lehetőségem.. és kevesebb vagyok egy szép fadobozzal :"( shit happens.
Christchurch repterét nem ilyennek képzeltem, hogy őszinte legyek. Azthittem kisebb lesz, kevésbé összetett és átláthatóbb. Jó, nem vészes, csak így hullafáradtan tuti nem találtam volna meg a helyem, ha nem kérdezősködöm.
Beálltam az útlevél-ellenőrzéshez, aztán a fickó megkérdezte, miféle gyógyszert jelöltem be, mondtam: nem tudom, mi számít tiltottnak, gyorsan felsoroltam a teljes házipatikámat, hümmögött, és azt mondta, ez a szokásos. Mondom oké. Ja és az étel, amit jelöltem, az némi csoki meg keksz. Erre is csak vállat vont :) Kifaggatott viszont arról, hogy milyen zenekarom van :D valami jobb neve is lehetne a hivatásunknak, mint a konduktor, mert külföldön mindenki azt hiszi, karmester vagyok. Aztán mikor felvilágosítottam, hogy nincs zenekarom, elmagyaráztatta, hogy mégis mit fogok akkor csinálni (nem tudom, hogy ez a szokásos faggatási rutinjuk-e, csak kedves mázba forgatva, vagy tényleg ennyire cuki volt) és hol, és kit ismerek az országban. Végülis simán lepecsételt, úúúúgyhogy rohanhattam is a bőröndömért...
Innen folytköv mindjárt :)
Innen kezdve eléggé összefolytak a repülőutak, ültem órákig, aztán felálltam-leszálltam-átvilágítottak-beszállókapu-visszaültem és kezdődött előlről.
Néztem filmet hármat is - mindet félbehagytam - hallgattam zenét, eszegettem, próbáltam aludni, de ez leginkább csak kínlódás volt. Mivel a folyosó szélén ültem, kb négy méterrel a mosdófülke előtt, állandóan mindenki úgy ment el mellettem, hogy lökdösött, vagy a mögöttem ülők szálltak ki az ülésből úgy, hogy az én fotelembe kapaszkodtak.. szóval nem aludtam sokat :)
Bangkokból speciel már csak arra emlékszem, hogy ugyanolyan acél-üveg monstrum, mint Dubai, csak jóformán üres... és hogy mindenkivel kötekedtek az átvilágításnál, kivéve velem, és hogy utána mikor felszálltunk végre és elindultunk Sydney-be, ettem egy jót: valami tengeri bigyós saláta volt előételkének, sok polipkarral és szerintem még tengericsillag is volt benne - na ezt nem ettem meg, csak kipecáztam alóla a salátát, aztán volt valami sült tengeri hal, pici vajas öntettel, petrezselymes krumplikockákkal és párolt zöldségekkel, fú ez aztán nagyon jó volt, gyorsan befaltam azt a pici adagot :) mondjuk így is jól lakott vele a mazsolányi gyomrom. Desszertnek meg valami csokis körtés sütiféle volt, ezt kihagytam.
Mire végre a 9 óra repülés után elértünk Sydney közelébe, kikukkantottam és láttam, hogy kel fel a Nap. Sokkal jobb napfényben repülni, mint éjjel. Ekkor hozták a jó kis reggelit, narancslét, pár kocka gyümit (ananász, mango, szőlő) és croissant-t.
Kukkoltam végig a repülő hasán lévő kamerából a tájat, állati sok volt a fa, de amikor végre aranyos módon arrébbhúzódtak, hogy ki tudjak nézelődni, a látvány egyszerűen elképesztő volt. Mintha valami dzsungel felett repültünk volna :) Sajna Sydney-ből magából semmit sem láttam. Azthiszem. (?) Viszont meleg volt és az ablakon át láttam pálmafákat, ez is valami?
Ez a megálló ment a legsimábban, követtem a két repülő óta velem utazókat a következő kapuhoz :D az átvilágításnál meg kérdezgettem a nénit (volt már 60, szóval néni) az utas beléptető kártyáról (ez kell az Ausztráliába lépőknek, mint kiderült tök feleslegesen töltöttem ki) és kb. öt perce makogtam neki, mire aztmondja: maga magyar? :D:D:D:D kész voltam, felsoroltam hirtelen vagy 15 szentet és hozzátartozóikat. :D - tuti a jó benyomás, értitek.. annyira ledöbbentem, hogy na. Aztán végülis utamra bocsájtott :) gyors átvilágítás, aztán nyomás a többiek után.
és ugyan elfelejtették érthetően bemondani, hogy mikor kezdjük meg a beszállást, és itt nem is bontották ülés-zónákra, mégis bejutottam időben, hála az arcmemóriámnak.
Kezdtem nagyon izgulni, mert a következő megállóm már Új-Zéland vooolt! Mivel a nőci meg a gyerkőc leszálltak, új utasok jöttek, egy elég öreg néni szörnyen remegő jobb kézzel (statikus tremor, drága kolleginák) és egy másik kevésbé idős, de ő meg testes volt. Na elfértem végülis :)
Jól megkérdeztem, hogy csak Christchurch-ig repülnek-e, gondoltam hátha jönnek utána is velem, és lesz aki kísérget, de nem volt szerencsém. Viszont kiderült, hogy az idős néni férje magyar, aki '49-ben menekült az országból, aztán elújságolta később azt is, hogy tud két csúnya szót magyarul, mert mikor a férje főz és valami balul sül ki, akkor ergya mód káromkodik :D ezen olyan jót szórakozott a néni, hogy potyogtak a könnyeim a röhögéstől nekem is :D és csomót cseverésztünk a melómról, meg a városról ahova jövök, merthogy itt van a volt felesége a férjnek (értitek?) és milyen jó, meg milyen hideg, meg...
Szóval a 2,5 órát eldumáltuk rendesen. És segítettek kitölteni az Új-Zélandra beléptető utaskártyát, vagy mit, ezen be kell vallani, viszek-e be és ha igen, milyen motyót viszek be az országba.
És befaltam a marhahúst ebédre. És ráksaláta volt az előétel.. megint tengeri herkentyű..
A hölgyek is próbáltak kilátást engedni az ablakon, de hiába, tök nagy felhők voltak a gép környékén, úgyhogy semmit nem láttam. Christchurch-be amint landoltunk, motyogtam egy nagy köszönöm-öt a gépnek, amiért épségben elhozott idáig :) Babona.
Kiszállásnál megkértem a stewardess-t, hozza ki a tortám a hűtőből.. hiába volt, hogy minden egyes csapatváltásnál megkértem őket többször, hogy szóljanak a következőknek, hogy az az ÉN tortám, és nem véletlen, Sydney-csapat elfelejtett szólni a christchurchinek, így fogták és kipakolták a hűtőt felszállás előtt... úgyhogy még jó, hogy lefotóztam az ajándékom, mert többet látni nem fogom, és megkóstolni sem volt lehetőségem.. és kevesebb vagyok egy szép fadobozzal :"( shit happens.
Christchurch repterét nem ilyennek képzeltem, hogy őszinte legyek. Azthittem kisebb lesz, kevésbé összetett és átláthatóbb. Jó, nem vészes, csak így hullafáradtan tuti nem találtam volna meg a helyem, ha nem kérdezősködöm.
Beálltam az útlevél-ellenőrzéshez, aztán a fickó megkérdezte, miféle gyógyszert jelöltem be, mondtam: nem tudom, mi számít tiltottnak, gyorsan felsoroltam a teljes házipatikámat, hümmögött, és azt mondta, ez a szokásos. Mondom oké. Ja és az étel, amit jelöltem, az némi csoki meg keksz. Erre is csak vállat vont :) Kifaggatott viszont arról, hogy milyen zenekarom van :D valami jobb neve is lehetne a hivatásunknak, mint a konduktor, mert külföldön mindenki azt hiszi, karmester vagyok. Aztán mikor felvilágosítottam, hogy nincs zenekarom, elmagyaráztatta, hogy mégis mit fogok akkor csinálni (nem tudom, hogy ez a szokásos faggatási rutinjuk-e, csak kedves mázba forgatva, vagy tényleg ennyire cuki volt) és hol, és kit ismerek az országban. Végülis simán lepecsételt, úúúúgyhogy rohanhattam is a bőröndömért...
Innen folytköv mindjárt :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése