{24.} Füles vendégposzt - az Ő utazása :)

Az én utam...

...kezdődött azzal, hogy anyuval meg apuval felvonatoztunk otthonról Bp-re. Nehéz búcsúzkodni, és meg kell hagyni, nem is megy nekem. Kelenföldön feltettem őket a hazamenő vonatra, és próbáltam erősnek látszani.

Ezután Ateszékon volt a sor, akik akkora meglepéssel vártak, amitől csaknem padólt fogtam. Kaptam egy képeskönyvet a saját kis 2 éves rendőr-kalandunkról. Vicces, kedves, és szomorú. Persze minden búcsú szomorú..

Zsó szülei jöttek be értem, és vittek ki hozzájuk, hogy aztán reggel tőlük startolhassak. Még a bőröndbe és a hátitatyiba bepréseltünk mindent amit lehetett, kihasználva majd minden grammot.

Egy pokolian rossz alvás után, reggel 5:30-kor indultunk be Ferihegyre. Zsó apujától megkaptam minden információt, amit csak lehetett, közben becsekkoltunk. Mivel semmi nem mehet simán, ezért a kedves Kisasszony aki intézte az egészet közölte velem, hogy csak a Londonig szóló jegyet tudja odaadni, a többit majd ott kérjem. Ahamm... Jah... gondoltam magamban, életem első repülése, az angolom meg kimerül abban, amit a pc játékok ragasztottak rám, és én majd egyedül becsekkolok. Picit felment a vérnyomásom, de hamar követték egymást az események, szóval nem volt idő magammal foglalkozni, persze nem is baj.

A következő agybaj akkor ért, mikor a drága vitamaxos telóm szerettem volna feltölteni, de elsőre persze nem sikerült. Volt kis aggodalom, de ami nem oldódik meg magától azzal nem is érdemes foglalkozni. Második nekifutás és gól! Kész voltam, hogy belépjek a terminálba.

Ferihegy 2B volt a start hely, a biztonsági ellenőrzés nem volt vészes, mindent csak értelemszerűen. Na persze kinek az értelme szerint... A nagy csarnok nagyon jól néz ki, igazából bármelyik másik országban is lehetne, modern, impozáns, pofás na. Nekem tetszett. Meglestem honnan száll fel, és odabattyogtam, nem egy nagy séta.

A gépem egy Airbus A320-as volt a British Airways színeiben. Szépen felszálltunk, leültem a helyemre, ami nem ablak mellé szólt, de annyira nem bántam. És akkor..! Kigurultunk, és nekilódultunk, az élmény valami fenomenális! Amikor a gép kigurul, az mondjuk egy normális belvárosi autós tempó. De mikor nekiálltunk felszállni, egyszerüen belepréselt az erő az ülésbe, pillanatok alatt olyan gyorsan mentünk, hogy nem lehetett megkülönböztetni semmit ami elsuhant mellettünk. Mikor elemelkedtünk, na azt az érzést imádom a legjobban. A pillanat töredékére súlytalan leszel. Na ne azt képzeljétek el, hogy elkezdtek repülni ki az ülésetekből. Nem! Arra a pillanatra, bizsereg minden, ahol csak vér van! Hattttalmas érzés!

Az út 3 óra volt, plusz összeszedtünk 30 perc késést. Kaptam fincsi reggelit, kis szendvicset, meg narancslevet. A légikisasszonyok pedig csak mosolyogtak és mosolyogtak. Látni nem láttam semmit, mert Magyarországot leszámítva, mindent felhők takartak.

London Heathrow hatalmas, ráadásul fel van túrva, mert a Terminál 2-t felújítják az olimpiára. Leszállás után bevitt egy busz a Terminál 3-hoz, ahonnét átlavíroztam a Terminál 1-re. Ennél egyszerűbben meg sem oldhatták volna amúgy az egészet, csak követnem kellett a lila Transfer táblákat, majd a megfelelő buszra szálva, hopp ott is voltam. A szerencsémnek, vagy akárminek köszönhetően, mikor beléptem a Terminál 1-be, az orrom előtt volt az Air New Zealand standja. 11:30-kor nyitott, úgyhogy addig egyszer halálra untam magam.

Egy nagyon kedves hölgy intézte a jegyemet, és mivel feltűnt neki, hogy ennyi nyelvtani hibával, és akcentussal nem valószínű, hogy a normális módon megértem, ezért szépen tagoltan, és óvodásoknak való módon, de minden fontosat a számba rágott. 

Már csak a második halálra unás volt hátra, amit kicsit megfűszereztem egy kis sétával. Hát nem kellett volna! A duty free boltok tömkelege várt rám, láttam egy boltot csak whiskyvel tele. Na ott nem lehetett kapni se Balit, se Jacket, vagy Jimet. De volt minden más, kezdve 55£ tól. Amúgy nagyjából minden fél áron volt, mint otthon a boltokban. Mikor megláttam a Nintendo 3DS árát, majdnem hanyatt estem. De nem vettem meg, sikerült megállnom, és az idő is lassan elvánszorgott, úgyhogy mikor kiirták a kapu számát, elindultam. Pontosan 20 perc volt gyalog az út, normál tempóban! 

Ott várt rám a gyönyörűségem, egy Boeing 777-300. Hatalmas volt, és kívül -belül profi. Alig vártam a felszállást, és habár a jegyem nem az ablak mellé szólt, csak sikerült oda keverednem.

Ez a hatalmas szörnyeteg olyan kecsesen röppent a levegőbe, hogy az leírhatatlan, és akkor döntöttem el végérvényesen, hogy ezt bizony imádni fogom! Nekivágtunk a 11 órás útnak Los Angelesbe. Kaptam ebédet, végig sürgölődtek a légikisasszonyok, nagyon cukik voltak. A kaja isteni volt, csak kevés. Pontosítok, egyszeri evésre pont jó, csak hamar megéheztem utána. Mondjuk én alapból sokat eszek.

Ebéd - Haagen Dazs desszerttel :D

Az ülések háttámlájába kis érintőképes monitor volt építve, úgyhogy hátradőltem és megnéztem a kínálatot. Bőséges volt, szóval úgy gondoltam, hogy mivel Los Angeles az úticél, megnézem a Battle: Los Angeles c. filmet. Nem mondom, hogy hamar lenyomtuk azt a kb. 5454 mérföldet, de nem unatkoztam. Kicsit elgémberedtem, és elfáradtam, de mindíg volt mire rácsodálkozni. 

Először Grönland mutatta meg magát. Elképesztőek voltak a hegyei a magasból, és a part, ahogy az Atlanti - óceánnal találkozott. Kanadából sokat nem láttam, vagy felhő, vagy olyan vastag hó takarta, hogy fotót sem tudtam csinálni normálisat.

Grönland széle

Az USA-ba Montana államnál léptünk be, persze csupa felhő borította. Nevadánál kezdett tisztulni és mire Las Vegas felett szálltunk, már tisztán láttam mindent. Olyan volt, mintha fényből rajzolt négyzetrácsos füzetet feszítettek volna a földre. Él, derékszög, a nyakamat rá, hogy ott még a legyek is alakzatban repülnek! A fénykép sajnos nem adja vissza, de szabad szemmel csodálatos volt.

Las Vegas

Megérkezve LA-be sem volt rossz a látvány. Ekkora város nem is létezik! 20 percen keresztül ereszkedtünk, végig a város felett az óceán partján. Nem tudom leírni a látványt, lefényképezni pedig csak egyszer tudtam, azt is dugiban, mert nem szabad leszállásnál, és felszállásnál bekapcsolva lennie az elektronikus kütyüknek. Szóval vacak a kép, de a Downtown akar lenni. A felhőkarcolók! Ide még egyszer eljövök!

Nagy városhoz nagy reptér is dukál! Leszállás után a 21-es kapunál kellett maradnunk, nem mehettünk be a Terminálra. Biztonság kedvéért azért mindenkit rabosítottak, 10 ujjlenyomat, meg retina szkenn. És kaptam egy pecsétet az útlevelembe, hogy Admitted LAX. 2 órát kellett csak várni, addig volt aprósüti, tea, kávé, meg internet. Gyorsan jelentkeztem az otthoniaknak, és el is ment az idő.

Ez után következett a nagy falat. A Csendes - óceán éjszaka. 12 óra és 40 perc menetidővel, 6514 mérföldel előttünk, egészen Aucklandig. A vacsora után nyugovóra is tértem, sikerült elsőre aludnom vagy 4 és fél órát, meg kis szünet után vagy 2-t. Úgyhogy nem volt vészes, csak a végére a szűk hely miatt már kényelmetlen.

Pár haszontalan adat a repülésrűl: átlag magasság 32000 láb, átlag sebesség 910 km/h, külső átlag hőmérséklet, -60 F (Grönland felett -76 F).

A napfelkelte odafennt valami elképesztő. Pont a repülő túlsó felén kelt fel de sikerült elcsípnem.

Az én oldalamon hajnali derengés, a másikon pedig már a narancs minden színében pompázó felhők.

Az óceánról viszont sikerült pár képet készítenem. A végtelen kékség.

Lassan előtűntek Új-Zéland szigetei is, előbb picikék, majd egyre nagyobbak. Auckland hatlmas város, de csak a belvárosban vannak felhőkarcolók. Nagyon kis vidékies hangulata van. Leszállás után jött az útlevél ellenőrzés, majd a vám. Minden simán ment. A gépen összebarátkoztam a mellettem ülő nénivel, Leonie-val, aki nagyon kedves volt, beszélgettünk is, és meghívott minket magához a Zsóval, Rotoruára. :)

Auckland reptere ugyan akkora, mint Ferihegy 1 és 2. Az átszállás sem volt túlbonyolítva, a nemzetközi reptérről a belföldire egy ingyenes busz átvitt. A reptérről kilépve viszont ami megcsapott. Az illata a levegőnek! Nem tudom mihez hasonlítani, kicsit olyan mint a tengerszag Olaszországban, de valahogy mégis más. Elképeztő érzés volt, hatalmasakat szippantottam belőle, majd galoppoztam tovább.

Becsekkolnom nem kellett, csak a csomagom feldobi a futószalagra, és várni az indulást. Egy Air New Zealand-os Airbus A320 vitt Christchurchig. Na ezen az úton megismertem a légörveny fogalmát, egy nyugodt percünk nem volt. De nem volt para, vasutas gyerek lévén ahoz tudom hasonlítani az érzést, mint mikor a vonat otthon teljes sebességgel keresztül hajt egy vasúti átjárón, és jól kileng, csak ez nem pár másodpercig tart.

Christchurch pici kis repterén még biztonsági ellenőrzés sem volt. A röpke várakozás után, kimentünk a 45-ös kapuhoz, na az kinn volt a reptér végén. Ennyit Londonban sétáltam utoljára reptéren, de ami várt rám, az egy kis két rotoros csoda. Egy ATR72-500. Picike kis gép, de nagyon vagány. :)

Itt jut eszembe, az Air New Zealand ingyenes magazinjában olvastam, hogy 3 éven belül 2-szer nyerték meg a világ legjobb légitársasága díjat! Hozzá kell tennem, hogy nem véletlenül, ugyanis valami elképesztő volt még az Economy kiszolgálás is. Ezen a kis rotoros gépen is volt minden, mint a nagyokon!

Épp, hogy felszálltunk, már le is szállhattunk, és megérkeztem Invercargill-ba. Az úton mindenhol felhős volt, csak a hegyek csúcsaiból láttam néha valamit. Zsó várt a reptéren, a nyakamba is ugrott, ahogy ígérte. :)

Örülök neki, hogy erre sikerült utaznom, és olyan dolgokat láthattam, amiket valószínűleg nem fogok legközelebb. Igyekeztem sok fényképet csinálni, hogy egy picit ti is láthassátok, amit én. Ha megyünk majd Zsóval haza, az biztos, hogy nem erre fogunk, ő ki nem bírná ezeket a hosszú repüléseket.

Most itt vagyok a Világ végén, és sok felfedezni való vár rám/ránk, úgyhogy megyek is! Pá pá!

Füles