{52.} az első nagyobb kiruccanásunk

Végre eljött az első hosszabb szabadság (legalábbis Fülesé) és végre nekivághattunk egy normális-ottalvós kirándulásnak.

Ügyesen összekészültünk kedd este az útra, becsomagoltunk, gyógyszeres csomag, túlélő elemózsia, kispárnák (!), megfelelő ruhanemű, teljes büszkeséggel titulálhatom magunkat megfontoltnak és előrelátónak.. Anyáink jó munkát végeztek :) ♥ 

Szóóóval a kiruccanás menetrendje: szerda-csütörtök-péntek

A-Invercargill, B-Te Anau, C-Milford Sound

Természetesen szerda reggel esőre ébredtünk :) Tulajdonképp egész szerda délután 2-ig, 3-ig esett. Először Te Anau-ba mentünk, ott töltöttük mindkét két éjszakát. (Füles egyik főnöke potomért "kölcsönadta" a kompletten berendezett hatalmas házát, komolyan, Otthon csinál valaki ilyet??) 

Te Anau az azonos nevű tó partján fekszik, elég icinyke, pár hátizsákostól eltekintve csak ázsiai turistákkal (helyi lakosokat nem nagyon láttunk, csak az eladókat az üzletekben), szóval úgy nézett ki az egész, mintha a Balcsi egyik kis falujában lettünk volna, elég luxusüdülő szagú volt, annyi volt más, hogy a látképet nem a Balcsi, hanem a gigantikus hófödte és felhőbe bújó hegyek adták.. Nagyon nyugis kis hely volt, jókat sétáltunk a parton, szuper steak-et ettünk (nagyon szeretünk enni) és pihentünk egész szerdán.

a tóparton

spenótos ricottával töltött baconbe tekert csirkemell, újhagymás krumlipürével és mustáros korianderes szósszal

30 dekás steak közepesen átsütve, zöldbors-szósszal, omnomnom

Szerencsére estére egész kellemes lett az idő, elállt az eső, volt vagy 15 fok, úgyhogy a kabátot is elhagytuk! (Meg majdnem magunkat is, olyan jól laktunk, hogy csak úgy hömpölyögtünk...) Sétáltunk megint levezetésképp, és gyorsan megvettük a másnapra szóló hajó jegyeket :) 

Másnap reggel időben keltünk (fél 8) és nekivágtunk az ismeretlennek (nem mintha Te Anau-t előzőleg ismertük volna, de Milford tényleg a vadonnak számított nekünk.). 

Sajnos az időjárás semmi jóval nem kecsegtetett (esett, meglepő?) és nem voltunk túl optimisták a hajón töltendő időt illetően sem, úgyhogy jól felöltöztünk és szépen felkötöttük a szuperszónikus kirándulós cipőinket (=magasszárú, masszív, vízhatlan). 

A papírok szerint egy cirka 1óra 40 perces autókázás állt előttünk (+ egy óra a megállásokra), úgyhogy neki is indultunk 9 körül. 

Cirka fél óra kanyargás után elértük a "Fiordland Nemzeti Park" táblát és eléggé megközelítettük a szerdán csak fél szemmel vizslatott havas óriásokat. Az eső is elállt, és néha kinézett a nap is.. 

Az út mentén van több hely is, ahol érdemes megállni, ezeket szép igényesen minden hajós cég prospektusára rányomtatták, az izgalmasabbaknál meg is álltunk. Az egyik (kivételesen ez nem felsorolt) hely az Eglinton völgyben (Eglinton valley) volt, olyan tipikus újzélandos, síkság elképesztő fűvel, amin elkezdesz csukott szemmel menni az egyik irányba és pár lépés múlva beleütközöl a szörnyen meredeken felszökő óriási hegybe. GYÖ-NYÖ-RŰ! Imádom az ilyen helyeket :) 

(Füles elolvasta a kis információs táblákat, elvileg itt valami olyan fű/növény élt, amit a birkák nem szerettek/rosszat tett nekik, úgyhogy felégették (?!?!?!) és bevetették nyami gyeppel, hogy a kényes gyapjasok tovább legelészhessenek.. fura. De az biztos, hogy jó ízlésű birkák lehettek, mert a most ott lévő fűre  gyepre legszívesebben leülne az ember és csak úgy hemperegne le-föl, mint egy eszelős. Legalábbis én ezt tenném, nagyon jó puha volt, a látszat ellenére.)

Kis levegőzés-téblábolás után visszazöttyentünk a kocsiba és zúztunk tovább a "Tükör tavak" (Mirror lakes) felé. 

... azt már itt kezdjük gyanítani, hogy semmi sem az, aminek látszik. (A Catlins-en tett kiránduláson látott "Niagara falls", ami csak egy patakocskát és két kőből álló zúgót jelentett, sejthettük volna, hogy a "tavak" itt is eposzi túlzás lesz..) Igazándiból egy mikro-tavacska, de az tény, hogy visszatükröz MINDENT. Kicsit sajnáltam, hogy olyan felhős az ég, nem érvényesültek olyan jól a felhők :(

Tovább gurulva elértük a Gunn tavat (Lake Gunn), aminek az egyik felénél sütött a nap, viszont az alacsonyan lévő felhőkből szitált a víz... ez lett:

A tó másik csücske pedig ilyen (itt nem tudom látszik-e, de megint esik az eső.. vagy a kép készítése után pár másodperccel kezdett rá):

elég tiszta a víz..?

A többi megállót kihagytuk, fogalmunk sem volt, milyen messze vagyunk, és megint esett.. szóval gurultunk egyre közelebb az egyre nagyobb (felhős) hegyek felé.. 

Már javában a hegyek közt jártunk, ahol nem volt más, csak két oldalt meredeken felszökő sziklatömegek, baromi magasak és baromi  havasak, mindenhol lavina-veszély tábla, meg hogy "ne állj meg itt még nagyobb a lavina veszély", és kanyarok és néhol szakadék (bazimély völgy) és szalagkorlát nem sok helyen... Tehát én kellemesen markoltam a saját kezemet és izgultam, hogy senki ne jöjjön a mi sávunkba, mert nincs hova félreugrani.. (Ja, el is felejtettem mondani, mindenki, de MINDENKI, még Kevinbá' is figyelmeztetett minket, mennyire óvatosan menjünk, mert a sok bamba turista elfelejti, hogy itt melyik oldalon kell közlekedni, és bizony sűrűn a rosszra tippelnek, szóval random bárki jöhet a sávunkban.. kösziii. Biztos, nem idegeskedtem és próbáltam belátni a sziklás kanyarokon túlra, merre jönnek az emberek.. biztos nem kerestem méterenként a menekülési útvonalat, á. Szerencsére mindenki épp valahol máshol ámokfutott aznap..)

Szóóóval mentünk mendegéltünk, aggodalmas csodálattal figyeltem a hatalmas hókupacokat a hegyek oldalában, ámuldoztam a csúcsokon ücsörgő lusta felhőkön és fél szemem tartottam az úton. 

Egyszer csak egy autós megállóhoz értünk, amikor megláttuk A MADARAT. Egymagában álldogált a parkolóban, és amint felfogtam, mit látok, valahol a fejemben megszólalt az emlék, hogy "nagyon közel jönnek", úgyhogy gyorsan le is húzódtunk Fülivel, hogy megcsodáljuk a kedvencét a kea-t karnyújtásnyi távolságból :) Először csak egy volt.. aztán jött a többi is.. főleg az autóra, aztán míg nyitva volt az ajtó akkor az ajtószigetelő gumira.. Egyébként állítólag az egyik legokosabb papagáj, de nagyon nagy károkat tud okozni (ezt olvastam valahol legalábbis) mert szereti a szögeket-fémeket összegyűjtögetni amiket állítólag (!) méret szerint szortírozva tárol, és szeret dombról lesíelő embereket zaklatni, meg azt hallottam, hogy a birkáknak sem barátjuk. Ja, és picit összekaristolták a kocsi tetejét. Még több információért ott a Google.

Kea:

Fülit szeretik a madarak.. 

úgy látom, engem nem :D 

sajnos a szárnyuk alja nem látszik, gyönyörű vöröses színű

Nem tölthettük itt az egész napot sajna, úgyhogy szupereufórikus állapotban tepertünk is tovább hegynek felfelé, nagyban kameráztam a giga sziklacsúcsot ami felé közeledtünk 30-cal, amikor egyszer csak a szemem sarkából megláttam a Homer-alagutat (Homer tunnel), ami felé tartottunk. 3,8m szélesnek mondta egy tábla, belül csupa kő (nem fáradtak a burkolással, de a világítással sem) és egyszer csak baromi lejtőssé válik... 

Én nem viccelek, iszonyúan megijedtünk Fülessel, semmit nem láttunk, meredek volt, sötét, félelmetes és ijesztő. Persze nem tudtuk, hogy mire számítsunk, úgyhogy tényleg rendesen sokkot kaptunk. Nagynehezen kiértünk (egy örökkévalóságnak tűnt) és ott sem volt vége a mókának.. további rémesen gigantikus, szürke sziklacsúcsok, hajtűkanyaros korláttalan út (valami nagyon finomszemcséjű földdel beszórva, csúszott is eléggé) és mindez baromi leejtős volt.. Fényképezni is elfelejtettem. Nekem itt speciel elegem lett az egészből egy időre, azt gondoltam, hogy a csudát se érdekel a hajózás, forduljunk meg és húzzunk haza, mert én nem akarok tovább ilyen helyen menni.. Mert az hagyján, hogy leérünk (de mennyit kell még menni??) de utána vissza is kell jönni... és nagyon nagyon féltem, hogy a kis öreg (majd' 20 éves) autónk hogy fog felkapaszkodni vissza, térerő persze Te Anau óta egy csepp se, még mutatóba se, de még segélyhíváshoz se, szóval nagyon féltem, na, és be is dühödtem, miért nincs vontatószemélyzet az alagút két végén :D (nem vagyok egy kalandvágyó típus.).

Évezredekkel később megérkeztünk Milford Soundba, ami áll összesen egy kávézóból, a "kikötőből", miniatűr reptérből és még két épületből, meg a parkolóból (google maps gyönyörűen meg tudja mutatni, ha érdekel valakit közelebbről is.) 

3 órácska autózás és az oltári nagy stressz után nagyon örültünk, hogy beülhetünk enni egy falatot a kávézóba, plusz a nap is elkezdett kisütni.. Füli már visszatért az izgatott várakozás fázisába, én meg aggódtam tovább a hazaút miatt - pedig épp csak megérkeztünk.

Volt még egy óránk a hajó indulásáig, úgyhogy kiültünk napfürdőzni picit. Persze a sandfly-ok (muslica méretű fenevadak) támadtak rajban (jól beöltöztem, úgyhogy főleg az arcom dongták körül) de nem csíptek meg. Egy se! (szerintünk minket nem szeretnek, juhé - lekopogom). Hallottunk elég kellemetlen sztorit a csípésükről, remélem minket a továbbiakban is elkerülnek. 

.. nem húzom az időt. A hajóút! Mi a Mitre Peak Cruises-t választottuk (http://www.mitrepeak.com), 80 dollár volt fejenként a 2 órás hajóút. A hajók elindulnak a fjord egyik oldalán, kimennek a nyílt tengerig, és visszajönnek a másik oldalán a fjordnak. Ez a cég viszi "legkijjebb" az embereket, és mivel pici a hajó, jó közel tud menni mindenhez és nincs rajta tömeg.. mi imádtuk! 

Egy-két kép:

néha sütött a nap

NAPFÉÉÉNY

vízeséske

aztán néha megint beborult az ég..

Nagyon nagyon sok vízesés volt hála a sok esőnek.. hihetetlen volt, ahogy ömlöttek le végig a hegyek oldalán.. Röstellem, de nem fér ide elég fénykép.. Láttunk fókákat is, bár rémesen lusta népek, egyetlen egy volt hajlandó megemelni a fejét miattunk.. sajnos delfinnel nem találkoztunk :( 

Mindketten azt mondjuk, hogy ez a pici hajó volt a lehető legjobb választás, legközelebb is ezzel megyünk! 

Mire visszaértünk (15:40) már eléggé kezdett hűlni az idő és megint szemerkélt az eső, úgyhogy bevágódtunk a kocsiba, hízelegtünk neki egy picit, és nekivágtunk visszafelé az útnak..

.. ami meglepően simán ment. Kisautó felment minden emelkedőn simán (jó, egy helyen bazinagyot pöfékelt) és az alagút szinte egyáltalán nem tűnt meredeknek a sok emelkedő után, kettes-hármas fokozatban felcsordogáltunk szépen lassan mindenhova, lassan kanyarodtunk és elengedtünk mindenkit (elképesztő méretű autók mentek elképesztő sebességgel felfelé és lefelé is... a gyakorlat teszi biztos.) akinek sietős volt. 

Nem könnyű szavakba önteni a megkönnyebbülést, amit akkor éreztem, mikor elhagytuk a 'lavinaveszély vége' táblát.. Nagyon nagyon intenzív nap volt, és nem bántam meg, hogy nem fordultunk vissza, de legközelebb ha megyünk pár dolgot másképp csinálunk: 

- egy normális fényképezőgépet és videokamerát is viszünk

- kivárunk egy felhőtlen napsütéses napot 

- négykerékmeghajtású terepjáróval megyünk. 

Mondjuk most egy ideig nem vágyom vissza :D 

A kirándulás oda-vissza volt vagy 600km, háromnegyed tank dízel. Térképet nézve elég messzinek tűnik, de 600 km az nem is sok. / Legalábbis 20.000km-hez képest...

Megjegyzés: a fényképek minőségéért elnézést kérek minden vájtszeműtől, a felhős-alig felhős-se nem fényes-se nem árnyékos időjárással még nem tudok mit kezdeni, főleg nem telefonnal, de rajta vagyok az ügyön. 

Megjegyzés kettő: érdemes minden helyet amit említek google-zni, elképesztő csodás fényképeket lehet találni amik szebben mutatják, mit is láttunk. :) 

Megjegyzés három: a többi fénykép felkerül a facebook oldalra, ja és itt minden kép kattintásra megnő, remélhetőleg a panorámákat szépen lehet nagyítani tovább. 

Igazándiból így utólag nagyszerű kaland volt ez, és így lehiggadva is csak azt tudom mondani, hogy megérte elmenni! 

Ha lehetne 3 kívánságunk, az egyik egészen biztosan az lenne, hogy minél több embernek megmutathassuk ezeket a helyeket, hogy minél többen átéljék és lássák ezeket a helyeket a saját szemükkel,  mert akárhogy is próbálkozunk, mi nem tudjuk átadni igazán.. 

Sajnos a szünet ezzel véget ért, jövő hétvégén Queenstown-ba megyünk egy kisebb találkozóra (szakmai) és lehet, hogy ezúttal megint tudunk valami újdonságot mesélni onnan is :) 

Sok puszit mindenkinek!