Délután kettőkor kezdtünk el csomagolni - magyarán Füli meg én lehordtuk az összes motyóm a nappaliba, aztán racionalizáltunk, többször mérlegeltünk, Anya elrendezett mindent, kipakoltunk, újra racionalizáltunk (szortír) és újra pakolta, és még többet szortíroztam. :(
Nem szeretném ecsetelni, de az egész indulás-procedúránál semmi szívszaggatóbbat nem tudok elképzelni.. 23 év - tudom, nem sok.. - összegyűjtögetett kütyüi, motyói, bigyói és mind ittmaradnak... a ruhatáram 70%-a marad. Az ágyam, a szobám, a szeretteim - mind maradnak.
Az egész relatíve nyugisan ment, amíg Anya azt nem mondta, hogy realizálta, hogy ez után én nem fogok már hazaköltözni.. eddig bevált a nem-belegondolok-rá hadicsel, na itt ennek azt hiszem vége.
Reggel majd lövök képet a bőröndről/táskáról, mekkorában/miben utazom. Most még vannak Tecus néniék sé Bettiék akiktől szeretnék elköszönni.. Nehéz. Persze nagyon várom, izgatott vagyok, szuper lesz.. de legalább ugyanannyira nehéz is.
stay tuned
hát ez nagyon nehéz lehet, főleg akkor ha már soha többet nem akarsz hazaköltözni.húúú én ilyet sosem mondanék, h soha, mert azt nem bírnám feldolgozni. na mindegy, nagyon jóutat neked és vidán új életet.
VálaszTörlésén sem gondolom, hogy sose költöznék haza... de mostmár muszáj lesz felnőttnek lenni és elkezdeni valami életformát egyedül :/ Köszi a jókívánságokat :)
VálaszTörlés